Mi a...

- Vi... Viktor..? - könny cseppek folytak le az arcomon. Olyan régen láttam az én idegesítö volt lakótársam. Miota élek ismerem és olyan rég láttam már, azt tudtam hogy cég vezetö és nincs az országban már nagyon rég, de azt hittem el is felejtett. Ö volt az én elsö nagy szerelmem, ami nem is szerelem hanem testvéri barátság volt. Ahogy ledobtam mindent Castiel kezét elengdeve vetettem magam Viktor karjaiba.
- Neko, mi a baj? - kérdezte Viktor meleg, gondoskodo hangon.
Megráztam a fejem.
Amikor Castiel megköszörülte a torkát hirtelen Viktor haragos tekintettel nézett rá. Kibontakoztam karjaibol és Castiel mellé sétáltam.
- Castiel ö itt az én gyermekkori barátom és mielött ide jöttem volna lakotársam is volt. Ö itt Viktor, akiröl már meséltem csak sose mondtam hogy hivják. Külföldön dolgozik mint igazgató. 3 vagy 4 évvel idösebb mint én ugyan, de miota élek ismerem! - Castiel arca nem volt olyan vidám mint az enyém, söt inkább haragos volt. - Viktor ö pedig itt Castiel! Az én szerelmem, a mindenem és a mostani lakotársam, remélem véglegesen! - hatalmasat mosolyogtam Viktor felé aki már szintén villámokat szórt a szemével.
 Lassan kezet fogtak, de valami került a levegöbe ami idegessé tett nagyon. Felvettem gyorsan a cuccokat amiket leejtettem.
- Èn beviszem ezeket ti addig beszélgessetek. Amilyen gyorsan csak tudtam elmentem onnan, most az egyszer hallgattam a megérzéseimre, amik azt mondták meneküljek.

...Castiel szemszöge...

Még hogy gyermekkori barát, én meg ezt majd elhiszem a srácon látszik hogy tapad Nekora és nem csak barátnak kell! Nem vagyok én se hülye se vak! De velem ugyan nem fog versenyezni! Neko a mindenem aki végre megmutatta mi a valodi élet nem adom senkinek!

...Viktor szemszöge...

Még hogy szerelem, na azt már nem! Èlni is alig tudtam eddig Neko nélkül nem hogy most hagyjam másé legyen! Ekkora hülye nem vagyok azért vagyok itt hogy elvigyem magammal, és véhre csak az enyém legyen, szeretem miota élek és ezen nem tud változtatni senki!
 - Mit akarsz te Nekotol? Tudhatnád hogy ahogy Armint is téged is elintézlek majd! - övöltöttem a vörös srác arcába.
- Ezt meg hogy érted? - értetlenkedett
- ùgy ahogy mondom! Armint is elintéztem azzal hogy megadtam neki mindent! Ha van pénzed mindent megtehetsz ha nem tudnád!  - ördögi mosoly jelent meg Castiel arcán
- Akkor sajnálom! Nekem is rengeteg pénzem van de nekem Neko kell, szoval ez az üzlet megbukott. Meg amugy is ha kéne még valami megvenném van annyi pénzem. - mondta mint egy nagy képü bájgúnár Castiel.
- Ezért megfizetsz! Ha rajtam múlik gyorsan eltünsz majd kis angyal! - kiabáltam amikor is valaki egy hatalmasat bevert majd gyomor szájon vágott ököllel.  A földön ülve szenvedtem amikor megláttam Neko arcát, könnyesek voltak a szemei....

...Neko szemszöge...

Viktor kiabál, én elveszitem a fejem majd támadok. Nem tudtam mit tegyek, de tudtam milyen és hogy Arminnal is mit tett. Nem akartam hogy Castiel is tönkre tegye. Szeretem Castielt és nem bocsátok meg neki sem ha bántja. Viktor elé álltam és éreztem hogy elkezdek sírni.
- Ha szeretsz valóban elviseled! Amit adtam most neked fájdalmat fele akkora amit te okoztál nekem, ugy hogy viseld el! - kiaaltam, majd megfogtam Castiel kezét és magammal huztam be a házba. Rázártam az ajtót. Castiel ekkor megölelt  hátulról és megpuszilta a nyakam.
- Menjünk pihenni szerelmem, majd én elfelejtetem ezt az egészet veled, rendben? - suttogta Castiel
- Rendben... - mondtam én is halkan sóhajtva.
- Szeretlek csak téged, mind örökre!
-Èn is téged és ameddig kellek a tiéd vagyok! - mondtam majd hevesen megcsókoltam, a karjaiba vett, együtt fürödtünk le majd egymás karjaiban aludtunk el. Teljesen elfelejtettem akkor Viktort, Armint és mindent. Hálás voltam Castielnek, az én szerelmemnek...

He?!...

Neko szemszöge újra... :)

Meglepett Armin kedvessége de tényleg nem tudtam miért kerestem meg pont öt elöször. Hirtelen valaki berontott az ajtón.
- Mi folyik itt!? Magyarázatot kérek most! - kiabált Castiel úgy mintha ö nem tett volna semmit.
Határozottan álltam fel és visza kiabáltam neki.
- Azt neked kéne tudnod! Te mondtad hogy örökre itt maradsz majd megfektetsz és itt hagysz egy levéllel, de aranyos! Ezek után gondolom a boldogságtól kéne ugrálnom, egy nagy k´ßepü szemét vagy aki csak játszik és sexre pályázik! Ha tudtam volna hogy valoban ilyen vagy sose állok veled szóbe! Hazug vagy és ezen már nem tudsz változtatni! Számomra senki lettél! De mielött elküldelek a búsba és sose engedlek vissza elmagyaráznád hogy mi a szar ez?! - az arcába toltam a papírt és lángokkal a szememben álltam elé Armint magam mögé tolva.
Castiel csak olvasta és értetlen arcot vágott, mintha nem tudott volna kiigazodni a dolgokon.
- Hallgatlak... - mondtam kicsit én is nyugottabban
- Hülyén hangzik majd amit mondok, de ezt nem én írtam, de egyetlen egy ember van aki tudja hamisítani az írásom... - lerakta a papírt és elrohant se szó se beszéd, ki szaladt a szobából. Armin mellém lépett és megfogta a vállam. Lehajolt és a fülembe súgta.
- Ha sokat jelent neked akkor most utána mész, hogy megtudd mi van, még akkor is ha nem bocsátasz meg neki, egy kicsit hallgass megint a szívedre. Engem most már megnyugtattál, nem fogok többet kellemetlenséget okozni, de egy feltételem van!
Kérdön néztem rá, mert tényleg nem tudtam mi van.
- Legyünk barátok, úgy mint régen! Kezdjünk mindent elöröl. - mondta Armin és béke jobbat nyújtott. Gyorsan kezet fogtam vele és szaladtam Castiel után. Egy hatalmas házhoz szaladt, ahol egy barna hajó, aránylag szép lány állt. Veszekedtek. Nem hallottam úgy hogy közelebb mentem.
- ... Arról volt szó hogy leszállsz rólam és többet nem zaklatsz! Nem érdekel hogy neked kellek, mert te már nem kellesz egy hisztis hülye liba vagy akinek csak a pénzem kellett! MIndig megkaptál mindent, de most már nem érdekelsz! Szászor jobbat taáltam nálad és többet vissza nem megyek hozzád! Neko a mindenem! Ö engem szeret nem a pénzem! Szálj le rólam és keres mást akit hülyíthetsz! - üvöltötte Castiel - Amúgy hogy juttottál be a házba és honnan tudtad hogy hol lakom? Válaszolj Deborah!
- Kérdezd a kis barátnöd kis hugát ö majd mindent elmagyaráz! - kiabált vissza Deb.
Nem birtam tovább és oda mentem hozzajuk Castiel tátot szájjal nézett engem hogy csak így elöléptem. Határozottan lépkedtem Deb felé, amikor oda értem oda hajoltam és a fülébe súgtam.
- Engem szidhatsz, de a hugomat és a pasimat meg nem próbáld... - nem mozdultam de éreztem ahogy a hangom hatására Deb remegni kezd. Hirtelen elugrott és fel akart pofozni, de lassú volt ahogy elugrott egy hatalmasat kevertem le neki. A földre esett és csak fogta a vörös arcát. Legugoltam elé és ördögi mosollya az arcomon még hozzá füztem.
- Megegyeztünk kis angyal? Èn nem holmi hülye liba vagyok mint te, én ha kell elbánok veled. Èn az ördög vagyok és ha jót akarsz ami az enyém ahoz nem nyúlsz! Èrtetted vagy elmondja más hogyan is?
Deb nem mondott semmit csak puffogva felkelt és elszaladt. Castiel ekkor lépett mellém és bocsánat kérön megölelt. Könnyek folytak végig az arcomon. De Castiel csókja vissza rántott a valóságba, eöfelejtettem sírni, de most újre megtanultam... Haza felé beugrottunk egy kávéra és egy sütire. Kézen fogva boldogan mentünk haza felé, de amikor a kapuba értem lefagytam, minden ki esett a kezemböl egyenesen a földre...

Armin elönyben....

Armin szemszögéböl......

Nem hittem a szememnek amior láttam ki is írt nekem. A suli kapujában voltam már de azonnal megfordultam és rohantam hozzá. Haragudott rám hiszen folyamatosan csak bántottam, de még is nekem írt. Ezzel olyan boldoggá tett. Szásszor elmondtam neki mit érzek, de most már fix hogy valamit ö is érez. Hirtelen megálltam és hangosan kimondtam a gondolataim.
- Nem szabad belemerülnöm! Attol még hogy írt nem vallott szerelmet, de jó is lenne... - merültem el megint a gondolatok világában. Hirtelen észhez tértem hogy még mindig csak állok és a gondolataimba feledkezem. Szaladni kezdtem ahogy csak tudtam. Pár perc múlva lihegve kopogtam be. Az ajtót pedig egy síró kislány nyitotta nekem ki aki azonnal a karjaimba is omlott. Teljesen összetörték éreztem én is. Fájdalmas lehetett neki nagyon. Bár teljesen biztos nem , de elhatároztam amennyire tudom elfeldtetem vele ezt az egészet. Minden érzelmem elöszedtem és úgy öleltem mintha én lennék a szerelme. Ö nem érezte szerintem mennyire is hatással van rám, nem csak mint húgim söt húgom már nem is lehetne. Nem tudnám már ugy elfogadni mint régen. Felnött és nekem most már mást jelent. Ö az én szerelmem. Felemeltem és elvittem a kanapéhoz. Lefektettem betakartam és simogatni kezdtem a hátát mint ahogy az anyukák szokták. Amikor kicsit jobban volt már elmentem csináltam egy teát és lassan kérdezni kezdtem.
- Szóval mi történt ami ennyire elvette minden erödet és összetört...? - kérdeztem aggódva, reg nem láttam ennyire sirni hiszen gyerek korában is mindig ö volt az erös hugica, aki helyett én sirtam. Èletemben 2x láttam csak sirni, akkor amikor a szüleivel nagyon csúnyán összeveszett és akkor amikor én elmentem. De még akkor sem sírt igazán ennyire. Ki tehette ezt vele...?
- Ha nem akarod nem kell elmondani, de ha nem mondasz semmit akkor nem tudok segíteni... - próbáltam viccelödni, erre a kezembe nyomott egy papírt. Nagyon ronda írás volt rajta alig tudtam elolvasni. De valahogy sejtettem hogy Castiel írta. Ha ennyire szereti hogy eteheti ezt vele, vagy egész eddig csak a sexre kellett? Hogy lehet valaki ekkora rohadék! Ezt még megbánja az tuti!
- Miért engem kerestél megelöször...? - kérdeztem száraz elhalo hangon. Neko elvörösödött és lehajtotta a fejét.
- Te ismersz a legjobban rád mindig számíthattam és kedves vagy velem mindig... - mondta nagyon lassan szinte adagolva - Most értettem meg hogy mitöl akartatok megvédeni Alexyvel. Castiel egy borzalmas alak. Velem töltötte az éjszakát majd akkor amikor volt lehetöség lelépett. Mekkora egy hülye voltam hogy hagytam magam.Ne haragudj megtudtok nekem bocsátani?
Megleptek a szavai de jól estek. Bár nem erre a reakcióra vártam, de ez sem volt a legrosszabb. A kezem a kezére tettem és simogatni kezdtem. Felemeltem az állátt és rámosolyogtam. Letöröltem a könnyeit és magamhoz öleltem. Sokáig csak így ültünk amikor valaki nagy lendülettel kivágta az ajtót...
- Mi az isten van itt?! Magyarázatot kérek most!!....

Kedves búcsú!?... (+18)

Csak nagykoruaknak ajánlom, nem szeretnék senkit sem megrontani... :)

Bevitt a szobába és heves csókokkal támadta ajkaim. Forrón ölelt és nem engedett menekülni. Az ágyra fektetett és a testemmet kezdte simogatni. Hatalmas nyögéseket szakítva ki belölem. Elkezdtett vetköztetni. Ahogy levett egy ruha darabot a helyét csókokkal borította. Az egész testem végig csókolta és fel forrósította. Elkezdtem én is öt vetköztetni és csókokkal borítani a testét.  Amikor már nem volt rajtam semmi fölém kerekedett és a fülembe suttogta.
- Gyönyörü vagy! - a hangja lágy és selymes volt, megborzongtam töle - Sose láttam még ilyen szép testet, és sose birtokolhattam még senkit igazán! Szeretlek!
Ahogy elkezdtük egymástr hajtani a gyünyür világa felé mind ketten hatalmas nyögések mellett szinte martuk egymás ajkait. Minden pontját kiélveztük egymás testének és minden pillanatot jól az elménkbe véstünk. Egyre hatalmasabb nyögéseket szakítot ki belölem Castiel amikor még a melleim is elkezdte ingerleni. Nem bírtam akkor már sokáig ívbefeszült a hátam és egy hatalmas nyögéssel megelöztem Castielt. Ö sem birta tovább és pár perccel utánam ö is elérte a határt.  Egymás mellett feküdtünk lihegve és teljesen kiütve. Pár perc múlva elnyomott minket az álom és egymás karjaiban aludtunk el.

Reggel arra ébredtem hogy Castiel nincs mellettem. Amikor kinyitottam a szemem nem volt ott senki. Felkeltem és elindultam Castielt megkeresni. A konyhában jártam amikor megláttam egy cetlit. Castiel írása volt rajta. Elment...

Ne haragudj szerelmem, de nagy lehetöséget kaptam elmehetek külföldre a zenekarral és végre híres lehetek. Sietek vissza hozzád amint híres leszek vissza jövök és elviszlek magammal! Ne haragudj meg hogy csak így szó nélkül távoztam, de nem volt eröm a szemedbe nézni...sajnálom tényleg szeretlek! Amint tudok vissza jövök hozzád! Sajnálom...a szívem mindig a tiéd lesz!    
                                                                                                 A te Castieled örökre

Sírva fakadtam és a telefonom ért szaladtam és nem tudom miért egy olyan embernek küldtem smst akinek sose akartam volna újra. Ahogy elküdtem az smst szinte azonnal csengettek. Ahogy kinyitottam az ajtót sírva ugrottam a nyakába ..... Arminnak.... Armin elöször csak értetlenül állt majd melegen szinte szerelmesen átölelt és nem engedett el míg meg nem nyugodtam...

Strand...

Gyorsan összepakoltuk a cuccainkat, elö kerestük a bikiniket és amikor már mindennel készen voltunk a fiúkat vártuk. Közben csináltunk gyorsan egy kávét és csevegve vártunk tovább.
Kb 30 perccel késöbb Dake és Castiel berontott az ajtón rohanva.
- Kész vagytok? - kérdezte Dake lihegve
Minde ketten bólintottunk majd elindultunk. Nem értettük miért rohantak úgy a fiúk mindenhova, de nem is nagyon érdekelt.Amikor oda értünk kerestünk egy félig árnyékos helyet, oda lepakoltunk majd mi ketten elmentünk átöltözni Castiel meg Dake addig vigyáztak a cuccainkra. Mikor vissza értünk a fiúk atott szájjal bámultak minket. Castiel inkább engem, Dake inkább Meikot.
- Ennyire tetszik a látvány? - kérdeztem perverz mosolyal az arcomon
- Naná kis lány gyönyörü vagy! Csak azon gondolkozom hogy engedhettem meg hogy ide jöjjünk... - mondta pimaszul
Kérdön néztem rá, mert nem értettem mi a baja most.
- Ha valaki így meglát tuti leakar majd csapni rád, én meg akkor nem állok jót magam ért! - mondta miközben felállt és megcsókolt. Èdes csók volt ami stzinte teljesen most is elbódított. A pillanatot most nem szakította félbe semmi. Dake és Meiko ugyan is a vízben ölelgették egymást. Amikor Castiel elengedte az ajkaim rögtön megszólalt.
- Menjünk fagyizni, legyünk egy kicsit kettesben! - mondta perverzen
- Majd este inkább, de a fagyit elfogadom! - kacsintottam rá. Elkerekedett a szeme.
- Most szavadon foglak! Senki nem lesz a házban enyém leszel teljesen végre! - mondta már hatalmas perverz mosollyal. Felnevettem majd megfogtam a kezét és magam után húztam a fagyizóhoz. Konkrétan végig húztam az egész úton, annyira elkalandozott a fantáziája. Teljesen máshol volt. Amikor oadértem a pulthoz nem válogattam sokáig szinte rögtön mondtam mit kérek.
- Epreset!!! - mondtam mint egy ovis - Castiel te milyet kérsz?
Castiel megrázta a fejét és ezzel valamelyest vissza tért. De nem teljesen ez látszott a szemein.
- Csokisat! - válaszolt ö is nagyon gyorsan
Amikor megkaptuk a fagyikat leültünk. Èn szépen lassan kezdtem el enni, de Castiel mire felnéztem már elpusztította! Majd ez enyémet is elkezdte kóstolgatni. Elrántottam elöle.
- Enyém!!! Nem adom!!! - mondtam neki majd kiöltöttem rá a nyelvem, amit ö kihívásnak nézet mert megharapta.
- Ez fájt! - kiálltottam fel
- Bocsánat várj mindjárt megoldom! - majd hevesen csókolni kezdett. A nyelvemet párbajra hívta és kimérülésig kergette. A fagyim teljesen elolvadtígy sajna kikellett dobnom. Elindultunk vissza felé, hogy meg nézzük mizujs van a többiekkel. Nagyon nem változott semmi csak most már nem ölelgették hanem csókolgatták egymást. A nap többi része gyorsan elszaladt a sok napozással és a pancsolással. Amikor haza indultunk Castiel meg Dake valamit sugdolózott majd Dake és Meiko hirtelen elköszöntek és elmentek, szinte gyanusan gyorsan leléptek! Castiel megfogta a kezem és haza felé húzott. Amikor a kapuhoz értünk felkapott és a karjaiban vitt be...

Fordulat...

Nem tudtam megszólalni amikor Castiel szemében láttam a csillogást, aminek akkor nem tudtam értelmét.
- Nem engedlek el soha, meg értetted? - mondta szinte már könnyekkel küszködve.
Nem értettem mi van, hogy jött ez most ilyen hirtelen és mi van???
- Castiel ezt most miért mondod vagy mi a baj, mi történt?
Válasz helyett hevesen csókolt meg. Hatalmas csók csatára hívott ki amit viszonoztam, de ez most valahogy más volt, sokkal édesebb volt mint eddig. Szinte alig tudtam tartani magam. A térdeim megremegtek és éreztem most valahogy minden olyan más. Castiel ekkor felemelt és a konyha pultra ültetett, de az ajkaim nem engedte el. Folyamatosan csókolt. Ekkor Dake rohant be és szinte szét stakított minket.
- Mi lenne ha holnap délután strandra mennénk? - mondta mintha mi sem történt volna. Mi csak nagyokat pislogtunk elpirulva és zavartan. Meiko is berohant és ki kapott Castiel karjai közül villám gyorsan. Elkezdett velem rohanni az emeletre. Kirántottam a karom és megálltam.
- Mi van veletek? - kérdeztem hargosan - Ha valami nem tetszik lehet mondani nem szét kell csazserinteni máris mindent!
Meiko és Dake elkomorodtak. Lehajtották a fejük és mind ketten földet bámulták, mintha gyerekek lennének. Castiel közben újra vissza jött mellém és átölelte a derekam.
- Èn tudom mi van, de nem hittem volna hogy a kis hugicád is benne van. - mondta Castiel teljesen nyugodtan.
- Akkor hallgatlak titeket! - mondtam kiabálva
Meiko szólalt meg elöször.
- Nem akartalak megbántani de tudod milyen Armin! Nem hagyott békén amikor megtudta hogy ide jövök minden áron azt akarta hogy segitsek neki! Tud rólam mindent és azt mondta hogy ha nem segítek elmond mindent a suliban és akkor garantált hogy nem vesznek fel. Dake tényleg a barátom mielött ez is szóba jönne, csak segíteni akart. Amikor elmondtam neki mindent a múltamról nem hagyott el és csak segíteni akart hogy ne legyünk újra távol egymástól. Sajnálom, nem akartam Neko, de ha veled meg Dakkel akarok lenni ezt kell tennem! - a végén már sírt.
Elgondolkoztam a dolgokon és eszembe jutott valami. Elmosolyodtam.
- Holnap megyünk strandra! - kiálltottam vidáman.
Meiko, Dake és Castiel úgy nézett rám mintha beteg lennék.
- Nem is haragszol? - kérdezte Dake kerek szemekkel
- Minek? Ti nem tettetek semmit aki meg a tettes az meg nem érdekel! - mondtam lazán - Nem akarok veszekedést egy nem normális miatt! Ti fontosak vagytok nekem és nem érdekel mi van, sok rosszat nem tudtatok tenni így sem, íg yhát nem izgat! Felejtsük el és kedjünk mindent elöröl. - mondtam és kinyujtottam a kezem, mosolyogva.

Mindent megbeszéltünk és utána elmentünk aludni.

Reggel korán keltünk és nagy nehezen túl éltük a napot. Meiko az én osztályomba került aminek, Dake nem nagyon örült, de azt mondta jobb mint a semmi. Amikor haza értünk össze pakoltunk gyorsan és egy tökéletes napra befejezésére készültünk....

Hugi....

A valóságba a csengö rántott visza aminek a hangjára mindenki átrohant rajtam úgy sietett. Minden órán egyedül ültem és gondolkodtam. Rosa ma nem volt sehol a többiek pedig nem tudtak szinte még semmit. Egyedül mentem mindenhova nem akartom most senki közelében lenni.Lassan elindultam haza felé, a földet bámultam amikor valakinek neki mentem.
- Neko!! - hallottam az éles kiálltást. Felnéztem és egy hosszú világos kék hajú lány ugrott a nyakamba.
- Meiko...? - kérdeztem lassan
- Pontosan! Ùjra itt vagyok és maradok is egy jó ideig! - mondta lelkesen. Meiko az én fogadott kis húgaim közt van. Régen együtt játszottunk az elsö bandámban, remekül gitározik és kivételes egyéniség, ami a szívén az a száján, mindig vidám és sosem hagy cserben. Ö mindig velem volt ameddig elnem váltak a szülei. Amikor elváltak az apjával ment Kanadába. Azóta nem is láttam de mondjuk még csak neten sem beszéltünk, csoda hogy megismertem.
- Mit keresel itt? - kérdeztem gyanakodva, de már egy halványabb mosollyal
- A barátom ide jár és én is ideköltözök! - mondta vidáman, iszonyúan nagy mosollya...
- Ki a barátod?
- Dake! Ismered? - mondta zavarodottan
Elkerekedtek a szemeim. Az a Dake aki mindig csajozik az az én kis hugommal kavar?
- 2 éve vagyunk együtt! Most össze költözünk mert anyumék béreltek nekem egy házat hogy itt legyek és ö oda költözik! Ìgy mostantól együtt lakunk!
- Nem zavar hogy mindig csajozik? - mondtam teljesen zavartan
- Csak beszél de amúgy egy szelíd lélek! Szeretem és ö is szeret!
- Legyen úgy amúgy hol is laksz ha gondolod elkísérlek...
- Itt a közelben de inkább a te lakásod érdekel, menjünk oda és beszéljünk ki mindent! - hatalmas perverz mosoly lett az arcán aminek én nem nagyon örültem mert tudtam hogy ilyenkor mire gondol. Intettem neki hogy erre jöjjön és lassan elindultunk. Ùt közben Meiko mindent elmesélt hogy mik történtek vele meg hogy hogy talizott Dakeel elöször, mindent kirészletezett. Nagyon vidám volt és amikor meglátta a házat akkor elkerekedett a szeme.
- Mi a baj?- kérdeztem egy kicsit aggódva
- Ez a te lakásod és az az enyém! - mondta miközben a jobb oldali házra mutattott. - Végre közel lehetek hozzád! - a nyakamba ugrott megint és agyon puszilta az arcom. Elvesztettem az egyensulyom és elestünk. Aimkor felültünk hatalmas nevetésben törtünk ki. A nevetést két férfi hang törte meg. Castiel és Dake beszélgettek! Amikor Dake meglátott minket elkezdett szaladni, majd Meikot a karjaiba kapta körbefordult vele és végül szenvedélyesen megcsókolta. Castiel csak nézett rám. Szomorúak voltak a szemei. Elhívtam egy kicsit arrébb mert nem bírtam. Az egész napos nélkülözés után rájöttem mit akarok. Félre hívtam és egy csókot nyomtam az a szájára. Elcsodálkozott, de amikor elváltak ajkaink, szinte úgy marrt utánuk! A levegö hiány szakított minket szét és Meiko perverzen ilyesztö mosolya.
- Hogy is van ez akkor? - kérdezte nagyon ilyesztöen. Castiel válaszolt neki nevetve.
- Èn vagyok Neko lakótársa és most már remélem barátja is! - mondta hösiesen, amin én csak nevettem.
- Ha bejössz egy kávéra akkor mindent elmondok! - mondtam nevetve és kikerültem Castielt bele karoltam Meikoba és bevittem magammal a lakásba. Elcsodálkozott amikor meglátta mennyi minden van már most a házban. Berohantam a konyhába csináltam két kávét és leültünk beszélgettni. MIközben én magyaráztam Castiel és Dake elmentek az emeletre kockulni az új PSPvel. Néha egy- két hang lehallatszódott akkor nevettünk eggyett és folytattuk a pasikról való csevelyt. Lassan esteledett és Meiko kitalálta hogy itt maradnak és ha nem baj itt is alszanak. Egész este azt hallgattom ahogy áradozik mennyire is szereti Daket, de igazából nem zavart hisz egy régi barátnöm vissza kaptam és neki hála minden kezd rendbe jönni, legalábbis így néz ki. Castiel lejött a lépcsön és komor arccal elém állt, megfogta a kezem és magával rángatott konkrétan.
- Mi a baj? - kérdeztem lassan és félve amikor megállt a konyha közepén és elengedte a csuklóm és a falba verte a kezét. Hirtelen meg fordult és a szemeiben nem szomorúság vagy hasonló volt, hanem valami egészen más dolog amit még sosem láttam nála...